Soundimine Hearing Solution – a hallásjavító készítmény felülvizsgálata

Soundimine Earlief a hallási problémákhozSokaknak van baja a hallásával, sokaknál jelentkezik migrén és állandó fülzúgás. Több mint 40%-uk állítja, hogy az idő előrehaladtával a hallásuk egyre gyengébb és ez a mindennapi élet során is zavarja őket. Minden negyedik ember megerősíti, hogy halláskárosodásuk van, nagyothallanak vagy kellemetlenül érzik magukat, amikor beszélgetésre kerül a sor. Az 50 felettiek szinte felének gondjai vannak a zaj és a beszéd elhatárolásával. Dehát a világ hangokon keresztül való érzékelése feltétlen eleme mindannyiunk életének. Van hatékony módszer ennek a problémának a megoldására? Hát persze! Ez a két szintű Soundimine Earelief kezelés a Multilan Active étrend-kiegészítővel összekapcsolva. Ez egy különlegesen összeállított kezelés, amely segít az egyik legfontosabb érzékünk megfelelő állapotának fenntartásában, azaz a halláséban. Megfelelő, amennyiben nehézségeid akadnak a beszéd megértésével, a migrénekkel, a beszélgetés közben fellépő kellemetlen érzéssel vagy a fülzúgással. Ebben az esetben éppen neked alkották meg ezt a komplex kezelést! Tegyél valamit ellene már ma!

Soundimine – Egyszerű és hatékony kezelés? Mi azt mondjuk: Igen!

A Soundimine Earelief egy kis készülék, amelyhez szilikonbetétek is járnak. Feladata az akusztikus visszhang felfogása és a hallássegítő fülkagylóban való tartása. De ez még nem minden előny, amellyel ez az eszköz bír. A legújabb nanotechnológiai és mikroelektronikai fejlesztések alkalmazásával a Soundimine Earelief az egyik leghatékonyabb termék a piacon. A hanghullámok nem csak jobb érzékelését biztosítja, de a felhasználó diszkrécióját is. Ezenfelül 5 szilikonbetétet is tartalmaz, amelyek segítségével bárki egyéni adottságainak megfelelően használhatja az eszközt. A halkítás rugalmas szabályozásával bármilyen helyzetben ideális. Használatának gyorsasága és egyszerűsége révén a hallásproblémáid megszűnnek!

De ez még nem minden! A kezeléshez tartozik a Multilan Active étrend-kiegészítő is, amely a probléma forrásánál fejti ki hatását!

Soundimine rossz hallási problémákA Multilan Active a hallósejtek sérüléseivel és egyéb problémáival foglalkozó tudósok legújabb felfedezése. Az étrend-kiegészítőt természetes összetevőkből alkották meg. Képes regenerálni a sérült szöveteket, elősegíti az idegrendszer működését és táplálja a sejteket. Minden kapszula megfelelő mennyiségű hatóanyagot tartalmaz, ezek a következők:

  • A ginko biloba vagy más néven a japán páfrányfenyő antioxidáns és gyulladásgátló tulajdonságokkal rendelkezik. Neuroprotekciós és antioxidáns tulajdonságainak köszönhetően hatékonyan segíti elő a szabad gyökök elleni harcot. Lassítja a sejtek korai öregedésének folyamatát, segít a megfelelő vérnyomás fenntartásában.
  • A cink segíti megvédeni a sejteket az oxidáns folyamatok káros hatásaitól. A kutatások kimutatták, hogy hatékonyan csökkenti a fülzúgást. Ezenfelül megvédi a hallószervet a fertőzésektől és a gyulladástól.
  • A magnézium javítja a szervezet idegrendszerének és izomszerkezetének működését. Jelentősen javítja az alvás minőségét, megszünteti a migrénes fejfájást.
  • A Q10 koenzim egy nem mindennapi anyag, amely képes felgyorsítani minden egyes sejt biomechanikus reakcióidejét. Feltétlenül szükséges az immunrendszer megfelelő működéséhez, nagyon fontos az energiatermelés során. Erős antioxidáns tulajdonságainak köszönhetően közvetlen hatást fejt ki az öregedés folyamatának lassítására. Ezenfelül pozitív hatással van a vérkeringés megfelelő működésére és az ember pszichofizikumára.
  • A C- és E-vitamin antioxidáns tulajdonságokkal bírnak. Magnéziummal kombinálva képesek megelőzni a belső fül károsodását. Ezenfelül ennek a két vitaminnak az összekapcsolásával erősödik az immunrendszer és könnyebben szívódnak fel a tápanyagok.

Milyen esetben érdemes használni a Soundimine kezelést?

Soundimine kezelés hallásproblémák eseténAmennyiben olykor migrénes fejfájás jelentkezik nálad, zavar a fülzúgás, jelentősen romlott a hallásod, az egyszerű beszélgetés is kellemetlen számodra, nehezen megy a hallás. Ebben az esetben itt az idő, hogy igénybe vedd a Soundimine Earelief terápiát a Multilan Active étrend-kiegészítővel együtt. A kezelés széles hatóskálájának köszönhetően nem csak azonnali segítséget nyújt, de képes a hallást többféle halláskárosodás esetén is javítani:

  • Könnyed – ha valaki nem hallja a halk beszédet vagy a zajban történő kommunikációt.
  • Közepes – nem csak a halk, de a közepesen hangos beszéd megértése is gondot okoz.
  • Erős – ha még a hangos beszéd is alig hallható, a távolrahallás szinte lehetetlen.

A hallásvizsgálat szakemberei igen sok munkát öltek bele, hogy a kezelést bárki használhassa. Kortól, nemtől és a hallásprobléma típusától függetlenül. Ezért bízott meg benne már ilyen sok ember. Ne várj! Győződj meg róla már ma, hogy hogyan változtathatod meg az életedet!

Mindannyiunk ki van téve a hallásproblémák kialakulásának!

Jelenleg nagyon sokan ki vannak téve a közvetlen zajnak a munkahelyen, otthon vagy séta közben. Különösen veszélyeztetettek ilyen szempontból azok a férfiak, akik napi több órát töltenek hangos munkával. Az sem véletlen, hogy ún. „akusztikus szmog” alakul ki, amely a nagy városokban jellemző. A hallás lassú kártevőjének is hívják, mivel minden nap változásokat idéz elő a hallószervben. A legrosszabb, hogy ennek mind felnőttek, mind pedig gyerekek ki vannak téve. Persze mi magunk is gyakran felelősek vagyunk ezért. Gyakran hallgatunk hangos zenét, nem mindig figyelünk oda a fül higiéniájára vagy esetleg csak genetikailag hátrányosabb helyzetben vagyunk.A kutatások kimutatták, hogy a gyenge hallás egyik oka az, hogy nem törődünk hallószervünk egészségével, nem gyógyíttatjuk meg a fülgyulladást, nem figyelünk oda egyes problémák kezdeti stádiumára.

Mi a Soundimine Earelief belső működésének lényege?

Soundimine Earlief hallásvizsgálatA hallássegítő működése hatékony és gyors. Az audionanofolyamatok és a mikroelektronika együttes használatával lehetőség nyílt a tiszta, zörejektől és zúgástól mentes hallás élvezetére. A hanghullámok 300%-kal gyorsabban kerülnek érzékelésre, feldolgozásuk és az agyi központba jutásuk 7-szer gyorsabb. Ezenfelül a fülzúgás és egyéb zörejek a 0-ra redukálódnak. A IV. generációs technológia felhasználásával a hallás bármilyen távolságból könnyebb lesz. Ezenfelül a felesleges zörejek és a fontosabb hanghullámok elszeparálásával a migrénes fájdalmak kialakulása is elkerülhető. Győződj meg róla, hogy milyen egyszerű is ez!

Multilan Active – használ belső segítséget is!

A komplett kezelés a probléma forrásánál is mindent megtesz. A Soundlimine Earelief és a Multilan Active étrend-kiegészítő együttes használatával hatékonyan regenerálhatod a hallósejteket és szöveteket. Mivel úgy alkották meg, hogy az összetevőinek tökéletes kombinációja alakuljon ki, képes a sejtek szintjén visszaépíteni a hallószerv károsodott területeit. Az étrend-kiegészítő előnye, hogy igen hatékony és gyorsan fejti ki hatását. Az első eredményeket már néhány nap elteltével tapasztalhatjuk. Ezek az eredmények tartósan megmaradnak. A készítményben található tápanyagok már használata után néhány pillanattal felszívódnak a szövetek mélyébe, ott visszaépítik és táplálják őket. Ezenfelül a Multilan Active egy teljesen természetes szer, azaz ez a lehető legjobb anyag, amelyet az Anyatermészettől kaphattunk. Te is élvezheted a hatását!

Soundimine Earelief – Kezdd el már ma, ez ilyen egyszerű!

Sokan aggódnak amiatt, hogy nem tudják, hogy hogy kell majd használni a hallássegítőt. Ezért szakembereink egy olyan könnyen használható eszközt igyekeztek megalkotni, amely bárki számára kortól függetlenül egyszerűen alkalmazható.

A Soundimine Earlief hallókészülék hatásaiA Soundlimine Earelief átvétele után csomagold ki a készüléket és kezdd is el a használatát néhány egyszerű lépés elvégzése után! Miután kicsomagoltad és megnézted a doboz tartalmát, válaszd ki a megfelelő szilikonbetétet, hogy ideálisan be tudd illeszteni a hallássegítőt a fülkagylódba. Ezután kapcsold be a készüléket a rajta található gomb ON-ra állításával. Állítsd be a megfelelő hangerősséget a csavaró segítségével balra fordítva. Ellenőrizni kell a töltöttségi szintet is, ezt a kis lámpa színe mutatja: a piros azt jelenti, hogy le van merülva, a zöld azt jelenti, hogy a készülék használatra kész. Az első töltés ideje 12 órát vesz igénybe, majd minden rákövetkező mindössze 4 órát. A teljesen feltöltött akkumulátor 12 órán át képes működni!

Ne feledd! A készüléket közvetlenül ne merítsd vízbe, ez gátolhatja működését. Azok, akik túlzottan izzadnak vagy éppen sportolnak, rendszeresen szárítsák ki a Soundimine Earelief készüléket. Ne aludj a hallássegítővel a füledben, ne használd fürdés vagy tusolás közben, vagy bármikor, amikor víz érheti. A készüléket tartsd gyermekektől és állatoktól elzárt helyen.

A Multilan Active étrend-kiegészítő használata is ilyen könnyű és biztonságos?

a Soundimine EarliefA Multilan Active természetes összetevőinek köszönhetően teljesen biztonságos. Az étrend-kiegészítő használata előtt olvasd át a csomagolásán és a tájékoztatójában található információkat. A kezelés hosszának ideje attól függ, hogy milyen régóta küzdünk halláskárosodással. A szakemberek a következőt ajánlják a hallásprobléma meglétének idejétől függően:

  • kevesebb mint 2 év – két hónapos kezelés
  • 2-től 5 évig – négy hónapos kezelés
  • 5 év felett – hat hónapos kezelés

Egy csomag Multilan Active az egy teljes 2 hónapos kezelés. Az étrend-kiegészítőt étkezés előtt kell bevenni, napi kétszer 1 kapszulát. Ennyi elég is, hogy segíts magadon!

Az egész világ szakembereinek véleménye megerősíti a Soudimine Earelief eszköz hatékonyságát

Soundimine EarliefA dr. Adam Fischerman által vezetett torontoi szakemberek csoportja bebizonyította, hogy a Soundimine Earelief hallássegítő a Multilan Active étrend-kiegészítővel egybekapcsolva a vizsgált emberek 87%-ánál javította a hallás minőségét. Az összegyűjtött adatok kimutatták, hogy az agyban elhelyezkedő hallóközpont megterheltsége 80%-kal csökkent. A fejfájás, fülzúgás és a pszichikai megterheltség szinte a nullára csökkent. Svájci szakemberek arról tájékoztatnak, hogy pácienseik ennek a két szintű terápiának a használata után már panaszkodnak a halk beszéd érzékelésére.

A levezetett kutatások bebizonyították, hogy azok, akik végigvitték a Multilan Active kezelést, jobban hallják még a gyengébb hangokat is, így még a távoli hangok észlelése is javul. A halláskárosodási szakemberek megerősítik a terápia működésének hatásait, állítják, hogy széles spektrumú hatásköre van: megszünteti a problémát, regenerálja a sérüléseket, élesebb lesz a távolrahallás valamint a hosszú távú hatás is fontos. A szakemberek joggal állítják, hogy a kezelés több területen is segít a műtéti beavatkozások elkerülésében és képes így is visszaadni a hallóképességet. Nincs szükség invazív módszerekre, implantátumok behelyezésére. Ezért gyakran ajánlják különböző szintű hallásproblémákkal küzdő pácienseiknek, ez igen fontos minden korban. Amennyiben hatékony megoldást keresel a hallásproblémáidra, akkor a Soundimine Earelief-et éppen neked találták ki! A Multulan Active étrend-kiegészítő együttes használatával még akkor is sikert érhetsz el, ha a hallásproblémáid régóta tartanak.

6 hozzászólás

  • Hol lehet kipróbálni, kivel lehet konzultálni?
    Hogy lehet megrendelni:

  • Szentirmai Józsefné

    Feltétlenül szeretné kipróbálni a barátnőm, kérem , küldjenek neki ismertetőt, árajánlatot!
    Köszönettel, Szentirmai Józsené

    Baránőm címe: Töős Istvánné, e-mail címe: toos.v.maria@gmail.com

  • Szentirmai Józsefné

    Kérem, hogy barátnőm címére küldjenek árajánlatot, szeretnbé kipróbálni.
    Címe: Töős Istvánné, e-mail: toos.v.maria@gmail.com

    Köszönjük!

  • T. Cím!

    Hogyan lehet hozzájutni a Multilan Active táplálékkiegészítőhöz, és a Soudimine Earelief eszközhöz.
    Mennyibe kerül ez a terápia?

  • Tisztelt MULTILAN actíve sajnos nem tudtam telefonon értesítést elolvasni mivel elromlott az esemes küldése így nem kaptam meg a csomagot . Szeretném ha elküldenék mégis. Előre is köszönöm a segítségüket.

  • T. Cím
    Kérnék a Soundimine készülékről és használatáról ismertetőt, valamint árajánlatot és beszerzési lehetőséget. Utóbbiakat a Multilan activ étrend kiegészítőről is.
    Köszönettel

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.